-
Apámmal Ázsiában: Pekingtől az agyagkatonákig
A kalandos utazás a forró és nyüzsgő Pekingben veszi kezdetét, ahol hőseink két zöld Mao-sapka megvásárlásával azonmód belopják magukat a helyiek szívébe – olyannyira, hogy a Tiltott Város előtt valamennyien velük akarnak fotózkodni. Reza és Delazad ezt követően felkeresik a kihagyhatatlan Nagy Falat, valamint ellátogatnak Hszianba, az ősi fővárosba, melyet az agyaghadsereg megtalálási helyeként és a Selyemút kiindulási pontjaként ismer a nagyvilág.
-
Apámmal Ázsiában: Kína szívében
A kínai “vadnyugat” területére lépve Reza és Delazad utazását egyre mélyebben átszövi a spiritualizmus – de ez nem is csoda, hisz a Tibeti-fennsík peremén egy olyan tájon járnak, ahol a buddhista szentélyek és a muszlim mecsetek békében megférnek egymás mellett, egy olyan megszentelt, kivételes vidéken, ahol a hit válaszfal helyett híd az emberek között – akkor is, ha templomaik mélyén két különböző istenhez imádkoznak. Útközben apa és fia között csupa komoly dologról – hitről, zenéről, fotográfiáról – folyik hát a szó, miközben körülöttük égig érő hegyek magasodnak, s színes imazászlókat verdes a szél…
-
Apámmal Ázsiában: Dzsingisz kán unokái
Az epizódban több figyelemre méltó jelenségnek is tanúi lehetünk: például egy letartóztatásnak, egy napfogyatkozásnak, sok tradicionális zenének és még ennél is több jakvajnak… Reza és fia, Delazad ezúttal Belső-Mongólia sztyeppéin utazik Ayin, a neves fotográfus társaságában, aki élete nagy részét az utolsó kínai nomád népcsoport élete dokumentálásának szentelte. A megszállott értékmentő hőseinket csupa érdekes emberrel hozza össze: például a hagyományos mongol orvoslás egyik utolsó nagy “varázslójával”, valamint egy tradicionális zenészcsaláddal, mely hosszú generációk óta ápolja a nagy hírű ősök hagyományait.
-
Apámmal Ázsiában: Kelet és nyugat határán
Az epizódban az orosz hatóságok – a kalandos utazás egyik legijesztőbb mozzanataként – több órás kemény kikérdezésnek vetik alá Rezát és fiát, arra kényszerítve őket, hogy szálljanak le vonatukról, mellyel Bakuba reméltek eljutni. Utóbb fény derül ugyan az incidens okára (a hatóságok csecsen lázadókat támogató irániaknak hitték őket), de ez a felismerés hőseinken már nem segít, hisz az orosz vízumuk két nap múlva lejár – így aztán az elszalasztott vonat híján is sürgősen ki kell jutniuk valahogy az országból, hogy utóbb Bakun keresztül Isztanbulba jussanak, ahol már várja őket a Nagy Bazár és a Boszporusz-part forgataga…
-
Apámmal Ázsiában: Ismét Európában
A sorozat záróepizódjában Reza és Delazad – 16 ezer kilométeres kalandos utazásuk levezetéseként – jórészt vonaton ülnek, s szemeik előtt Európa tájai és nagyvárosai vonulnak el. Bukarest, Budapest, Bécs, Strasbourg… – suhannak el odakinn sorra az állomástáblák, miközben ők vagy sakkoznak, vagy a múltba révedve a keleten hagyott, megunhatatlan Ázsiára gondolnak vissza…