National Geographic Channel

http://assets.natgeotv.com/Shows/11912.jpg
  • AZ ÉLŐ BOLYGÓ

LEÍRÁS

Azokat a filozófusokat és álmodozókat, akik azt állították, hogy a Föld egységes rendszert alkot s érző, lélegző élőlényként viselkedik, a reáltudományok képviselői még a közelmúltban is megmosolyogták. A kétórás dokumentumfilmből most kiderül, hogy helytelenül tették...

1968 decemberében három asztronautának olyan látvány adatott meg egy, a Hold körül keringő űrhajóból, mint addig soha senkinek: a Föld, a maga teljes egészében... És ez az új, átfogó perspektíva a technika fejlődésével azóta egyre inkább átvitt értelemben is érvényes: az elmúlt évtizedekben megkezdődött a felfedezés új korszaka, minek köszönhetően ma már nincsen olyan területe az élő és élettelen környezetünknek - sőt magának az emberi társadalomnak se -, melyet ne tartanánk szemmel és elemeznénk szüntelenül számítógépekkel és képalkotó rendszerekkel összekötött szenzorokkal.

Modern, 21. századi világunkban műholdak hada figyeli bolygónk addig rejtetten maradó szegleteit és rezzenéseit... Egyenlő időközönként  távirányítású kamerák készítenek képeket a globális felmelegedés miatt lassan visszahúzódó gleccsereinkről... És érzékelők sokasága lesi a sötét, jéghideg mélységek titkait a tengerek és óceánok fenekén... Mindezen berendezések információit rendszerezvén és szintetizálván egy vadonatúj kép kezd kialakulni a tudósok szemei előtt: az érző, gondolkodó Föld képe, melynek - közvetve vagy közvetlenül - valamennyi rezdülése és megnyilvánulása összefüggésben van egymással.

Pedig azokat a természetvédőket és gondolkodókat, akik bolygónkról eleven, érző élőlényként beszéltek, még a közelmúltban is kinevették és romantikus álmodozóknak állították be a reáltudományok képviselői. Mára viszont, a modern távérzékelő és képalkotó berendezések korában, gyökeresen megváltozott a helyzet: immár műszeresen is kimutatható, hogy miként lélegzik, "hajlítgatja izmait", sőt, ha kell, gyógyítja sebeit bolygónk, bebizonyítván, hogy egy egységes, minden apró részletében összefüggő és összehangolt rendszert alkot... A rendkívüli filmben soha nem látott egységben látjuk a Föld nevű élőlény alrendszereit, az óceánoktól a növénytakarón át egészen az emberi társadalomig.

EPIZÓDKALAUZ

  • Az élő bolygó
    Azokat a természetvédőket és gondolkodókat, akik a Földről eleven, érző élőlényként beszélnek, még a közelmúltban is kinevették és romantikus álmodozóknak állították be a reáltudományok képviselői. Mára viszont gyökeresen megváltozott a helyzet: a modern távérzékelő és képalkotó berendezések korában immár műszeresen is kimutatható, hogy miként lélegzik, “hajlítgatja izmait”, sőt, ha kell, gyógyítja sebeit bolygónk, bebizonyítván, hogy egy egységes, minden apró részletében összefüggő és összehangolt rendszert alkot. A rendkívüli filmben soha nem látott egységben látjuk a Föld nevű élőlény alrendszereit, az óceánoktól a növénytakarón át egészen az emberi társadalomig.
HIRDETÉS

FOTÓK