Mennyi időbe telt az expedíció megszervezése? Miként alakult ki a cápamegjelölési program?

Nagyon hosszú szervezőmunka előzte meg az expedíciót. Már két éve gondolkodtam rajta, hogy miként lehetne horogra csalni és a vízből kiemelni a nagy fehércápákat, amikor megláttam egy képet Chris Fischer új módszeréről. Én magam éppen egy felfújható emelőszerkezet kifejlesztésén dolgoztam, de a mérnököket nem sikerült meggyőznöm az eljárás életrevalóságáról.

A jelenlegi SPOT cápakövetési program a korábbi állatmegjelölési tanulmányaim kutatásaim természetes folyamánya. A nyomkövető berendezések beváltak, általuk fontos, eddig hiányzó információkat sikerült szereznünk a cápák migrációs és szaporodási szokásairól.

Mitől volt egyedülálló az önök expedíciója? Miért gondolja úgy, hogy olyat tettek, amit korábban még soha senki?

Műholdas nyomkövetővel láttak már el nagy fehércápákat korábban is, de soha nem ilyen nagy számban. Ez az első expedíció, mely kifejezetten kifejlett, felnőtt nagy fehércápák megjelölését tűzte ki célul - a korábbi kutatási programok a faj méretei miatt kizárólag a fiatal cápák vizsgálatára korlátozódtak, lévén egy több tonnás ragadozó kezelése speciális képességeket és felszerelést igényel.

A gyűjtött adatok jelenlegi feldolgozottsági szintje mellett milyen új eredményekről, felfedezésekről tud beszámolni?

Bár egyelőre nem szeretnék minden titkot elárulni, annyit elmondhatok, hogy a felfedezéseink újraírják mindazt, amit eddig a nagy fehércápákról tudtunk, vagy gondoltunk. Beszélgetésünk pillanatában számos tudományos cikkünk vár megjelenésre, eredményeink egy részét pedig egy 2010 februárjában tartandó nemzetközi nagy fehércápa-szimpóziumon fogjuk ismertetni.  

Ön számára melyik volt az expedíció legemlékezetesebb napja, és mi történt akkor?

Számomra a legemlékezetesebb pillanatok azok voltak, amikor kiemeltük az első kifejlett nőstényt a vízből. Lenyűgöző érzés volt szemtől szembe állni egy efféle csúcsragadozóval... Mert víz alatt, az ő környezetükben már számtalan alkalommal belenéztem ezekbe a szemekbe, arra viszont, hogy a saját közegemben láthassak vendégül egy ilyen 1800 kilós állatot, most nyílt alkalom először.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást az expedíció során?

Horogra csalni egy nagy fehércápát nem nehéz feladat: ha az ember kivet nekik egy megfelelően nagy méretű csalit, meg fogják enni. Az igazi kihívást a vízből való kiemelésük és a vizsgálófelületre, az ún. cápabölcsőbe helyezésük jelenti - valamint az a rengeteg apró járulékos dolog, amire a művelet során párhuzamosan oda kell figyelni. Több alkalommal is teljesen át kellett terveznem a bölcsőt, Chris és Brett pedig hosszasan gyakorolta a kiemelési műveletet, mire a hajó, a legénység és a technika is készen állt az első cápa fogadására.

Miért olyan fontos feladat a nagy fehércápák kutatása és megmentése? Milyen szerepet töltenek be az óceán ökológiájában?

A nagy fehércápa a világóceán egyik legsikeresebb, legkarizmatikusabb, ámde egyúttal egyik legsérülékenyebb csúcsragadozója. Mivel ő felel számos prédaállat egyedszámának kordában tartásáért, eltűnése esetén felborulna ezen élőhelyek egyensúlya - a nagy fehércápa ugyanakkora figyelmet érdemel hát a természetvédők részéről, mint szárazföldi társai, az oroszlán, a tigris, vagy a medve.

Mit tanulhatunk a nagy fehércápák életmódjának és életciklusának jobb megértéséből?

Ezáltal mélyebben beleláthatunk a tengeri ökoszisztémák komplexitásába, s az új ismeretek ráirányítják a figyelmünket, hogy az emberi tevékenység akkor is drámai hatással lehet a populációjukra, ha ez a károkozás nem szándékos. Ezenfelül megyőződésem, hogy az emberek annál jobban szeretnek és becsülnek egy fajt, minél inkább ismerik azt.

Miért éppen cápák? Mi vonzza önt hozzájuk, mikor döntötte el, hogy cápakutató lesz?

Őszintén? Nos, az az igazság, hogy a nagy fehércápa-programom a véletlenennek köszönhető. A történet a következő: számos kékúszójú tonhal-jelölő expedíciót vezettem a Guadalupe-szigethez, s az egyik során a változatosság kevéért megjelöltem egy nagy fehércápát is. A fordulat ekkor következett: Míg a tonhal eltűnt a szigetről (s soha nem tért vissza), rábukkantam egy egészséges nagy fehércápa-közösségre... Ez az első megjelölés volt az a szikra, amely később a világ legsokszínűbb és legszofisztikáltabb nagy fehércápa-kutatóprogrammá nőtte ki magát.

Ön láthatóan minden fenntartás nélkül ugrik be a tengerbe, hogy segítsen ismét „mozgása lendülni" a megjelölt cápáknak. Még sose félt tőlük? 

Pályafutásom kezdete óta mást se csinálok, mint halakat fogok be, vizsgálok és eresztek vissza a tengerbe. Így aztán, amikor szembe kerülök egy nagy fehércápával, nem egy félelmetes emberevő bestiát látok magam előtt, hanem egy nagyon nagy halat. Persze, egy pillanatig se feledkezem meg a tekintélyes fogazatáról (s ha a víz alatti platformon támadón felém fordul, olyan bakugrásokat mutatok be, mint egy gazella...), de mindezzel együtt tudom, hogy ha kellőképpen óvatos vagyok, éppúgy elboldogulhatok vele, mint bármelyik másik hallal a múltban.

Ön szerint miért van az, hogy több hímet sikerült befogniuk, mint nőstényt? Vajon a nemek közötti arányokból adódik ez? Vagy a nőstények kisebb valószínűséggel harapnak rá a csalira?

Bár a hímek és a nőstények száma a nagy fehércápa-közösségeken belül összességében megegyezik, a Guadalape-szigetnél a hímek felülreprezentáltak, mert a nőstények nem minden évben térnek vissza ide. A kutatási eredmények arra utalnak, hogy a nőstények csak minden második évben hoznak világra új utódot, ezért a migrációs ciklusuk eltér a hímekétől - melyek viszont minden évben szerencsét próbálnak...

Van még esetleg valami, amit az expedíciók során szerzett tapasztalataiból mindenképpen szeretne megosztani a nézőkkel, olvasókkal?

Hatalmas öröm elmondhatni, hogy olyan szintre fejlesztettük a nagy fehércápa-kutatást, amiről 15 éve még senki sem álmodott. Az igazat megvallva ennél csak egy dolog tölt el még nagyobb boldogsággal: hogy egy olyan minden apait-anyait beleadó, nagyon komoly, nagyon őszinte, professzinális csapatban dolgozhattam, mint amilyen a mienk. De ez nem is csapat... Ez egy család!