A vén kontinens leghatalmasabb luxus óceánjárójaként számon tartott Costa Serena méltó nagy híréhez: 1200 fős személyzete több mint háromezer utast képes egy időben kiszolgálni, a vendégek felhőtlen kikapcsolódásáról többek közt négy - befedhető - úszómedence, öt mesterszakács és egy 1500 fős színházterem gondoskodik, az út során egymásba szerető vendégek pedig egy csinos fedélzeti kápolnában esküdhetnek örök hűséget egymásnak. A méregdrága menetjegyet megváltók számára tehát maga a földre szállt mennyország a Costa Serena. Nem úgy a legénység tagjainak, akik munkájuk során olykor a pokol legmélyebb bugyraiban érzik magukat, s némi joggal, hisz hol excentrikus, nehezen kezelhető rocksztárokkal és celebekkel kell bajlódniuk, hol a viharos időjárás miatt elszontyolodott milliomosokat kell megvígasztalniuk, hol pedig rajtaütésszerű hatósági ellenőrzésnek kell megfelelniük... - az olyan váratlan és kényes helyzetek kezeléséről már nem is beszélve, mint amely például az egyik vendég halálával áll elő a hajón...
Az Egy luxushajó naplójából a csupa fény-csupa csillogás Costa Serena kulisszák mögötti életébe enged példátlan bepillantást. A kamerák a hajó valamennyi, utasok elől elzárt zugába bebocsátást nyernek - legyen szó a jármű idegközpontját képező kapitányi hídról, vagy a talán még fontosabb eseményeknek helyet adó személyzeti bárról -, így olyan epizódokat is megörökítenek, melyek általában kimaradnak a luxusutakat hirdető reklámfilmekből: egyebek mellett látjuk, hogy milyen emberfeletti próbatétel egy efféle úszó városon felszolgálóként, rendezvényszervezőként vagy éppen parancsnokként dolgozni; hogy mi történik, ha súlyos nézetkülönbség alakul ki egy neves koreográfus és táncosai között; vagy hogy a Costa Serena életét időről időre megkeserítő viharok milyen többletterhet rónak nem csupán a szórakoztató személyzetre, de a járműóriást a szűk kikitőkbe benavigáló műszakiakra is.
És végezetül néhány szóban a sorozat főszereplőjéről: A Costa Serena egy 600 millió dolláros luxus ócánjáró, mely fedélzetén - a személyzetet is beleértve - közel ötezer embert képes szállítani, és amely 810 tonna üzemenyagot használ fel egy hétnapos út során. A vendégek kényeztetése érdekében a hajón négy úszómedence, 14 fedélzet és sok,
nagyon sok élelem található... Erre csupán néhány adat: egy egyhetes sétahajózás előtt a Costa Serena kamráit 230 ezer kilogramm ínyencséggel töltik fel, benne háromezer liter sörrel, 1600 kilogramm tésztával, 2500 kilogramm friss paradicsommal és több mint ötezer üveg borral. Ilyen kiegészítőkkel azután a személyzet igazán nyeregben érezheti magát, hisz - légyen bármily viharos, esős vagy csüggesztő az időjárás - aligha kell zendüléstől, netán skorbuttól tartaniuk a vendégek körében...
Járja be a Földközi-tengert a világ egyik leglátványosabb és legkényeztetőbb vízi járművével!