Tények érdekességek Észak-Amerika pleisztocén állatvilágával kapcsolatban

Kardfogú tigris
• A kardfogú tigris (Smilodon fatalis) közel kétmillió éven át uralta az amerikai szárazföld vidékeit.

• A ragadozó mintegy tízezer éve rejtélyes módon kihalt, ám tizennégyezer évvel ezelőtt, midőn a vadászó ember elkezdte benépesíteni Észak-Amerikát, még széltében-hosszában rótta a kontinenst.  

• A 18 centiméteres, borotvaéles szemfogakkal büszkélkedő fenevad közel 320 kilogrammot nyomhatott, mintegy 25%-kal többet, mint a ma élő legnagyobb tömegű hímoroszlán.

• A kardfogú tigris korának legveszedelmesebb ragadozója volt, talán az egyetlen fenevad, mely még a hatalmas dögevővel, a rövidfejű medvével is szembeszállt.

• Észak-Amerika pleisztocén állatvilágát jelentős részben a Los Angeles területén található La Brea kátránytavaknak köszönhetően ismerjük, melyek anyaga máig kiváló állapotban megőrizte a ragacsos csapdába esett növényevők – és az általuk odacsábított ragadozók – csontjait.

• A La Brea kátránytavak területén a száz évvel ezelőtt megkezdett ásatások óta egymilliónál is több csontot tártak fel, köztük egyebek mellett sok ezer kardfogú tigris maradványaival. Ezzel ez ma a világ egyik legnagyobb és legjobb állapotban megőrzött kardfogútigris-gyűjteménye.

• Bár a legtöbb Smilodoncsontot Kaliforniában tárták fel, a faj Észak- és Dél-Amerikát egyaránt benépesítette.

• A jelek szerint a kardfogú tigris a ma élő macskaféléktől eltérő módszerrel vadászott. Valószínűleg többnyire nem fürge, gyorsfutású zsákmányokat üldözött, hanem lassabb, nagyobb testű prédákat próbálhatott elejteni – lopakodva becserkészve áldozatait, hogy közvetlen közelről hajthassa végre a halálos támadást.

• A kardfogú tigrisnek nagy és erős karmokkal ellátott, túlméretezett mellső mancsai voltak, a tudósok elgondolása szerint ezekkel gyűrte le hatalmas méretű zsákmányát. Testfelépítéséből ítélve megragadta áldozatát, a földre vitte és moccanni sem engedte, miközben agyaraival döfködte.

• A pleisztocén során Észak-Amerikában rengeteg nagytestű növényevő élt, elegendő táplálékot biztosítva a ragadozóknak. A Smilodon a legnagyobbak elejtésére szakosodott, étlapjára az ősbölények, lovak és tevék mellett valószínűleg óriáslajhárok és mamutok is felkerültek.


Rövidfejű medve
• A rövidfejű medve csaknem egymillió éven át uralta Észak-Amerikát.

• Ez a szörnyeteg volt a legnagyobb szárazföldi ragadozó a dinoszauruszok kora óta. Egyes szakértők szerint bármilyen állatot megtámadott és megölt, erős állkapcsai hihetetlen erővel haraptak.

• A faj hatalmas területet népesített be Észak-Amerika nyugati részétől észak felé Alaszkáig, dél felé pedig Mexikóig, ezért nehéz megmondani, hogy pontosan milyen élőhelyhez is köthető.

• Az elolvadó jégtakaró alól előbukkanó Észak-Amerika tizennégyezer évvel ezelőtt úgy nézett ki, mint a mai afrikai szavanna: tele volt emlősökkel, bölény-, ló-, teve- és mamutcsapatok járták a vidéket.

• Mivel az első emberek a tudósok egy részének véleménye szerint körülbelül tizennégyezer évvel ezelőtt vándoroltak át Szibériából Alaszkába, biztos, hogy találkoztak rövidfejű medvékkel. Érdekes helyzet alakulhatott ki, hisz aligha lehetett elkerülni, hogy az emberek és a medvék versengjenek a tetemek fölött.

• A rövidfejű medve legközelebbi észak-amerikai rokona a grizzli, mely – bár szintén nagyon vérszomjasnak tűnik – nem lehetett a vetélytársa, mert méretben eltörpült mellette.

• A rövidfejű medve kétszer akkorára nőtt, mint egy grizzlimedve: ha négy lábon állt, majdnem két méter magas volt, hátsó lábaira emelkedve pedig a három és fél métert is elérte.

• A rövidfejű medve egyik zsákmányállata a Jefferson-óriáslajhár volt. Az ezer kilogrammos növényevő lassan mozgott, ám nagy mérete megvédte a kisebb ragadozóktól, például a kardfogú tigirisektől vagy az óriás farkasoktól.

• A lajhár négyszáz kilóval többet nyomott a medvénél, de ha az felágaskodott, nagyjából egyforma magasak lettek, s esélye nyílt felhasítani áldozata hasüregét, vagy erős harapásával szétroppantani vállát.

• A csontmaradványok szén- és nitrogénizotópjai értékes információkat rejtenek a medve táplálkozási szokásaira vonatkozólag, hisz az általa elejtett állatokból származnak.

• Az izotópvizsgálatok alapján a rövidfejű medve – a mindenevő grizzlivel ellentétben – csak húst fogyasztott. A tudósok ebből eleinte arra következtettek, hogy igazi ragadozó volt, a 14 ezer évvel ezelőtti Észak-Amerika egyik csúcsragadozója.

• Az izotópvizsgálatok alapján a rövidfejű medve bölényt, lovat, rénszarvast, sőt még mamutot is evett, ami felettébb meglepő, hisz egyetlen mai ragadozó sem képes ennyiféle állatra vadászni, a legtöbb faj egy bizonyos zsákmánytípusra koncentrál.

• Egy szakértő számításai szerint a rövidfejű medvének az életben maradáshoz napi tizenhét kiló húst kellett elfogyasztania, ami kétszer annyi, mint amennyire egy oroszlánnak szüksége van.

• Csontszerkezete vizsgálata alapján a rövidfejű medve legfeljebb ötvenegy kilométeres óránkénti sebességgel futott, ami nagy hátrányt jelentett számára, amikor vadászatra kerül sor.

• A tudósok szerint egyértelmű, hogy a medve nem tudta kergetni a zsákmányát, mert hosszú lábai nem tették lehetővé a hirtelen irányváltoztatást a hajsza közben. Ha a prédát követve mégis megpróbált volna éles kanyart tenni, ez lábai eltöréséhez vezetett volna.

• Egy kutató úgy gondolja, megoldotta a rövidfejű medvével kapcsolatos régi rejtélyt: szerinte a faj hatalmas mérete nem a vadászatot szolgálta, hanem azt, hogy más állatokat elüldözzön a nehezen megszerzett zsákmányuktól. A medve tehát nem csúcsragadozó, hanem csúcsdögevő volt, és hintázó, a tevéjéhez hasonlatos mozgásával nagy távolságokat tett meg az ingyen táplálék reményében.